Budapesti varrodák

Szerintem nagyjából mindig is úgy gondoltam, hogy nekem valamikor lesz tetoválásom. Ha másért nem, legalább azért, hogy legyen mit nézegetni, ha nagyon unatkozom - mint egy egyszemélyes amőba, csak izgibb. Az elmúlt két évben pedig (tekintettel arra, hogy betöltöttem a tizennyolcast) különösen rápörögtem a témára: budapesti tetoválószalonokról olvastam végig cikkeket, véleményeket, művészek facebook és instagram fiókjainak lettem aktív követője és valahogy mégsem. Nem találtam meg azt a személyt Budapesten, akiben úgy érzem megbízhatnék; aki azt a képet tudná a bőröm alá örökíteni, amire életem végéig képes lennék mosolyogni. Viszont ettől még rengeteg fantasztikus kis embert ismertem meg, akiknek imádom a munkáit, csak valahogy a testemen nem hordanám őket. (Ennek valószínűleg első sorban az az oka, hogy annyira önmagukat rakják bele az alkotásaikba és annyira erős a stílusuk, hogy én nem tudtam azonosulni velük, pedig nekem erre szükségem van. Tekintve, hogy az én bőrömről van szó, mégiscsak.) Ennek ellenére vagy épp ezért - a döntés a tietek - a továbbiakban szeretnék pár általam jónak tartott budapesti tetkóst bemutatni, hátha közületek valaki magára talál bennük. Szóval olvassatok tovább, ha épp varratásra készültök vagy csak simán megnéznétek néhány szépmunkát.
És persze mindenképp írjátok meg kommentben, ha szerintetek kihagytam valakit!! :)

4:52

Négy ötvenkettő. Három óta nem tudok aludni, rohadtul fáj a térdem. Ha párnát rakok alá, a hátamon kell feküdnöm, úgy meg amúgy sem tudok elaludni, de legalább kevésbé hasogat. A doktornő tegnap csak annyit morgott az öregnénibajsza alatt, hogy "növési fájdalom" meg hogy "csillagom, sokkal több vizet kellene inni, a két-három liter - hát az kérem lófasz." Mondom "rendben, akkor majd próbálok többet", pedig igazából már a két-három is kamu volt, szerintem még sosem ittam meg ennyi vizet egy nap, legtöbbször az egy is alig sikerül. Máté persze állandóan kínálgatja nekem szünetekben a kék kulacsából "Köszi, van nekem is, majd mindjárt iszom." Mindig leszid, hogy nem figyelek magamra. Rendes srác egyébként, kilencedikben egyszer elhívott moziba, csak aztán elhívott más is és ő pedig többször nem. Most meg itt fekszem, kurvára fáj a térdem, fáradt vagyok, aludni már úgysem fogok tudni, arra meg várhatok, hogy négy ötvenkettőkor (már inkább ötvennyolc) bárki is elhívjon bárhova.